Az idősebbek vekker nélkül ébrednek
normanack Flickr
A nyugodt alvás felfrissíti a testet és lelket egyaránt.
A hosszú évek korai ébredései után türelmetlenül várjuk a nyugodt, gondmentes időszakot, amikor addig alhatunk amíg kedvünk tartja.
Amikor aztán eljön a vekkermentes időszak, akkor meglepődünk!
Hisz a Nap még fel sem kelt, mi már igen. Az álmatlanság idős korban a leggyakoribb.
Az időskori insomnia bizonyos testi betegségek jelzője.
Idős korban az álmatlanság a népesség 40%-át érinti.
Ez megnyilvánulhat az elalvás nehézségében, a gyakori ébredésekben, vagy éppen a túl korai ébredésben.
Az ember reggel úgy érzi, nem volt kellően pihentető az alvás.
A rejtett és a későbbiek folyamán kialakuló depresszió előjele is lehet az alvászavar.
Itt is jelentkezhet az alvási apnoe szindróma és a nyugtalan lábak szindróma is.
Ezek kizárása érdekében mindenképp indokolt a kivizsgálás.
A békés, nyugodt alvás érdekében ki kell deríteni az okot annak ellenére, hogy a álmatlanság és az alvászavar az időskor gyakori kísérői.
Gyakori eset, hogy az álmatlanság tünete, illetve következménye egy betegségnek.
Az időskori alvászavar hátterében testi-lelki okok bújhatnak meg, melyek mindenképp orvoslásra szorulnak.
Idős korban az alvás fiziológiailag is átalakul, ugyanis jelentősen csökken az alvásmennyiség. Az ágyban töltött idő ugyan megnövekszik, de az éjszakai ébredések száma is megnő.
Az elalvás ideje megnyúlik, és a nappali elalvások is gyakoriak ebben a periódusban.
A következő tesi betegségek magyarázhatják az időskori alvászavart:
alancleaver 2000 Flickr
- Osteoporózis
- Cukorbetegség
- Rosszindulatú daganat
- Magas vérnyomás
- Asthma
- Szívproblémák
- Krónikus tüdőbetegség
- Alzhheimer kór
- Inkontinencia
- Agyvérzés
- Prosztata problémák stb.
A betegségek fájdalommal járnak, így az elalvási és az átalvási idő nehézségeket okozhat. Néhány betegség vizelési gyakorisággal jár, ennek következményeként alvászavar is társul az ismert kórképhez.
Az álmatlanság okát feltétlenül fel kell tárni és a megfelelő kezelési tervet ki kell alakítani.
Dean812 Flickr
- Egyes antidepresszánsok
- Béta-blokkolók
- Szívgyógyszerek
- Béltraktus egyes gyógyszerei
Ha a fenti gyógyszerek a felelősek az alvászavarért, konzultáljunk orvosunkkal.
Vagy másik gyógyszer felírása érdekében vagy a gyógyszer bevételének időponti módosítása miatt. Idős korban a koffein, az alkohol, a nikotin élvezetét ajánlott a minimumra csökkenteni, vagy ezeket teljesen kiiktatni.
A mozgásról sem szabad megfeledkezni! A kevés nappali mozgás, az izoláció, a monotónia, a nyugdíjas életmód befolyásolja alvásunkat.
Ha nincs kizáró ok, naponta egy-egy séta, kertészkedés nagyban hozzájárul nyugodt álmunkhoz. Idős korban sem javallott azonnal az altatóért nyúlni, semmiképp nem jelentenek hosszútávú megoldást.
Az öngyógyszerezéstől tartózkodjunk, mert ez többet árthat mint használ.
Az alvászavar kezelésének érdekében, először tisztázni kell a zavar okát.
Sokat segíthetünk mi magunk is, életmódbeli változtatásokkal.
Nem kell feltétlenül elfogadni az álmatlanságot, mint az időskor törvényszerű velejáróját. A megoldás érdekében minél hamarább keressük fel orvosunkat, hogy újból minden este szépet álmodhassunk.
Minden jog fenntartva. 2009-2024 Almatlansag.hu - Kapcsolatfelvétel: info@almatlansag.hu